Tizennyolc rajziskolás tanulónk jutalom kirándulásban részesülhetett 2021.11.10-én. Ezen a napon Szegedre látogattunk. A kiránduláson rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

Elsőként a Fire Fantasy Tűzzsonglőr csapat foglalkozásán vettünk rész a Szent -Györgyi Albert Agórában.  A gyerekek virágbottal, zsonglőr kendőkkel, labdákkal, tányérokkal, és diabolóval játszhattak. A zsonglőr játékok használata egyáltalán nem volt egyszerű, erősen kellett koncentrálnunk ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Nagyon fontos volt, hogy összhangba kerüljünk az eszközök mozgásával, és azok mozgásának gyorsaságával. A játékok kipróbálását mindenki nagyon élvezte, és mindenkinek sikerült elsajátítania ezek használatát.

Délelőtt még a Fogadalmi templom előtt álló Dömötör torony freskóit csodálhattuk meg, amelyet Aba Novák Vilmos festett 1932-1933-ig. Ezt követően a McDonald’s-ban ebédeltünk.

A kirándulás délutáni időszakában egy rövid sétát tettünk, és megnéztük a Kárász utcai szobrokat, az egyetem, az Unger-Mayer palota, és a Reök palota szecessziós épületét.

A nap zárásaként a Kövér Béla Bábszínházban néztük meg a Száz éves kislány című előadást, amely Szeged történelmét mutatta be egy időutazáson keresztül.

Molnár Adrienn

A fényképeket készítette a  Fire Fantasy Tűzzsonglőr Csapat

Rajziskolai kirándulás Szegeden
Megszakítás