RAJZISKOLAI SIKEREK KECSKEMÉTEN

A Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Kondor Béla Képző-és Iparművészeti tagozata képzőművészeti pályázatot hirdetett „ELLENTÉT” címmel az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára.

Rajziskolánk második alkalommal vett részt a kecskeméti művészeti iskola pályázatán. A rajzversenyre összesen 70 pályamű érkezett be Kecskemét vonzás körzetéből. Jász-nagykun Szolnok megyét Kunszentmárton képviselte ezen a versenyen, melynek a zsűri külön hangot is adott. Iskolánkból tizenkét munkát küldtük be a válogatóba. Értesítést kaptunk az iskolából hogy több helyezést is elértek diákjaink. A verseny eredményhirdetése és a díjátadója Kecskeméten volt egy kiállítás megnyitóval egybe kötve. 2019. január 12.-én 11 órakor szombaton nyitotta meg kapuit az „Ellentét” című Képzőművészeti kiállítás a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. Ezen az ünnepélyes eseményen derült ki a gyerekek számára milyen helyezést értek el. Nagyon nagy volt az öröm. Összesen hat díjat osztottak ki, amiből a rajziskola két helyezést is elhozott.

Helyezéseink: Bencsik Edit 7. oszt. I. helyezett (felkészítő tanár: Tóth-Kiss Györgyi)

Karai Noémi 7. oszt. III. helyezett (felkészítő tanár: Molnár Adrienn)

A kiállítás megtekinthető 2018. január végéig, hétköznapokon 9-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitva tartási idejében.
Szeretnénk megköszönni a szülőknek a támogatást, és a versenyre való eljutást.

Kunszentmárton, 2019-01-17

írta: Tóth-Kiss Györgyi
rajziskolai tanár

Rajziskolai Sikerek Kecskeméten

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás