Bevett gyakorlat már, hogy a tanulók minden tanév végén kompetenciamérést írnak országosan. Korábban csak a 6. és 8. évfolyamon szövegértésből, idegen nyelvből és matematikából, azonban a forma és a módszer is változott, minden felsős évfolyam írt tanév elején bemeneti mérést, majd április-május hónapban ismét írtak és írnak a tanulók méréseket matematika, szövegértés, természetismeret, idegen nyelv területeken. E mérések eredményét közzéteszi az Oktatási Hivatal, melyhez az iskola és a szülők is hozzáférnek kód alkalmazásával, így láthatjuk a mérési eredményeket, és dolgozhatunk iskolán belül az egyes tanulók további fejlesztésén.
Legutolsóként a 2022/23-as tanév eredményeit elemezhettük, jelenleg csak az akkori 6. és 7. (most 7. és 8.) évfolyam tanulóinak eredményeit vizsgálhattuk. Nagy örömünkre szolgált, hogy sok tanulónk ért el nagyon szép eredményeket, azaz nem minimumszinten, hanem jóval fölötte, alapszinten teljesített, vagy az alapszint fölötti szinteken is egy-egy területen.
Nagyon szeretnénk, ha tanulóink még inkább törekednének az egyre jobb eredmények elérésére, az önmagukhoz való javításra, így tanulóink közül jutalmaztuk több kategóriában a legjobbakat, több területen.
Jutalmaztuk azokat a tanulóinkat, akik minden mért területen legalább alapszinten, vagy fölötte teljesítettek:
a jelenlegi 7. évfolyamon tehát Balla Zsombor, Berta István, Kiss Balázs, Karsai Vivien, Czakó Fruzsina, Pósa Máté, Péter-Szabó Réka, Csató Attila, Czuczi Emese, Szántó Emese, Csató Emese, Szarka László, Bíró Ferenc, Kardos Boglárka.
8. évfolyamon: Kovács Gábor, Ottmár Dorka, Béni Zsófia, Nagy Sára, Vincze János, Harangozó Attila.
Az is nagyon fontos számunkra, hogy a tanulóink igyekezzenek saját magukhoz képest jobb eredményt elérni, így örömmel jutalmaztuk azokat a gyerekeket, akik az előző méréshez képest 75 %-ban javítottak, azaz a 4 területből 3 területnél jobb eredményt értek el, és sehol nincs minimumszint alatti értéke.
7. évfolyam: Donka Máté, Révész Vendel, Fazekas Dóra, Katona József, Bravik Noel, Katona Gergő, Koltovári Károly, Debreczeni Csaba, Petyus Gabriella, Farkas Kiara.
8. évfolyam: Kuna Miklós, Nálhi Kincső, Zsiros Marcell, Hürkecz Ádám, Pozderka Gergely Mátyás, Sléder Szabolcs, Szilák Zsombor.
Szintén jutalmat kaptak azok a tanulóink, akik az egyes mérési területeken iskolánk legjobbjai voltak.
Szövegértés: Petyus Gabriella 7. évf, , Vincze János 8. évf.
Matematika: Kardos Boglárka 7. évf., Ottmár Dorka 8. évf.
Természetismeret: Pósa Máté 7. évf, Ottmár Dorka 8. évf.
Angol nyelv: Karsai Vivien 7. évf., Kovács Gábor 8. évf.
Német nyelv: Czakó Fruzsina 7. évf, Béni Zsófia 8. évf.
Sok szeretettel gratulálunk tanítványainknak!




