Az Advent Pécs és a Zsolnay Fényfesztivál közösen épületfestő gyerek rajzpályázatot hirdetett. A pályaműveknek az adventi időszak szépségét, és a karácsonyi készülődést kellett tükrözniük. A pályázat célja volt, hogy advent utolsó hetében a pécsi főtéren álló Gázi Kászim pasa dzsámijának (hivatalos felszentelt nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) falait fényfestéssel díszítsék, és a főteret színesítsék kivetített gyermekrajzokkal ebben az időszakban. A pályázatra 1200 munka érkezett be az ország minden területéről. Az épület falaira óvodások, alsó, és felső tagozatos diákok munkái kerültek kivetítésre. A fényfestés sikeressége érdekében a gyerekeknek egy előre elkészített épület sablonba kellett rajzolniuk, azért, hogy az épület strukturájához tudják illeszteni a képeket a vetítés során. A sablon formán belül a gyerekeknek saját elképzeléseiket kellett megvalósítaniuk. A képek elkészítésénél fontos tényező volt, hogy azok színesek, aprólékosak legyenek. Kategóriánként a 60 legjobb alkotást digitalizálták, és mutattak be az épület falain. A rajziskolás gyerek közül Balla Réka, Fazekas Alexandra, Kómár Adrienn, Katona Anita, Kovács Vivien, Zubor Fruzsina munkája került be a legjobbak közé, így a dzsámi ebben az időszakban a gyerekek munkáit viselte új köntösként. A közönségszavazáson Vitkó Benedek Vajk a második korcsoportban 2. helyezést ért el 251 szavazattal. Ezúton is gratulálok diákjainknak a színvonalasan elkészített munkájukért! Köszönöm, hogy szavazataikkal támogatták a gyerekek munkáit!

Molnár Adrienn
rajziskolai tanár

Fényfestő Rajzpályázat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás