Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott a Fenntarthatósági témahét programjához, melynek idén egyik kiemelt témája a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség volt.

Előzetes feladatként meghirdettük az osztályoknak az Aqua Challenge próbát, amelyben arra buzdítottuk tanulóinkat, hogy a témahét ideje alatt csak csapvizet igyanak az iskolában, és otthon is. Az osztályok egész héten különféle ötletes táblázatokban jelölték, hogy kik teljesítették sikeresen a kihívást.

Április 24-én reggel Bíró Istvánné intézményvezető helyettes köszöntötte a tornateremben összegyűlt osztályokat, és ismertette a hét programját. Ezt követően Ónodi Letícia 4. a osztályos tanuló szavalatát hallgathatták meg tanulóink.

A biodiverzitás témakör egész héten remek lehetőséget adott az osztályoknak, hogy a jelenségalapú oktatás módszereivel akár külső helyszíneken dolgozzák fel az általuk választott témákat.

A szerdai témanap kiemelten ennek jegyében telt. A délelőtt folyamán az osztályok egy szabadulószoba játéksorozatban vehettek részt. Ezeken az állomásokon az óriás puzzle kirakás, élő memóriajáték, a mozgásos életrevalóság – próba és az „apróságok” táplálékláncának megismerése mellett érdekes, és hasznos információkat tudtak meg a gyerekek, amelyet a közös játék öröme tett igazán élvezetessé számukra. Délután a napközis csoportok csoportközi kézműves foglalkozást tartottak. A fenntarthatóság jegyében részben újrahasznosított anyagok (pl. műanyag kupakok és palackok, papírhengerek, textíliák) vagy a természetben fellelhető dolgok (kavicsok, termések) felhasználásával készültek játékok.

Szintén ezen a délutánon a Járási Természetismeret vetélkedőn egy 4. évfolyamos tanulói csapattal képviseltette magát az alsó tagozat.

Csütörtökön a méheké volt a főszerep, kapcsolódva az április 30-án tartandó Méhek napjához, amely nem csak a mézfogyasztás fontosságára, hanem a méhek nélkülözhetetlenségére is felhívja a figyelmet. A 4. évfolyamos tanulóknak ebben a témában tartott foglalkozást a múzeum munkatársa, a többi évfolyamon pedig a tanórákon emlékeztünk meg a méhek jelentőségéről.

A Fenntarthatósági témahetet hulladékgyűjtéssel zártuk. Az osztályok lelkesedéssel és szorgalommal dolgozták végig a péntek délelőttöt. A szülők segítségének köszönhetően nagy mennyiségű vas- és papírhulladék gyűlt össze.

A programok sokfélesége jól illeszkedett a biodiverzitás témához, reméljük, hogy minden alsó tagozatos tanulónak élményteli volt ez a hét.

Romhányi Ágnes

Fenntarthatósági témahét az alsó tagozaton
Megszakítás