A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a hagyományaihoz híven már 27. alkalommal rendezte meg a Magyar Művészetoktatás Napját a Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskolával a Bartók Béla teremben 2023. 05. 26-án. A rajziskolás diákok éves kiállítása nyílt meg a város, illetve az odalátogató közönség számára. Az ünnepi rendezvényen a vendégeket a Kunszentmártoni Fúvószenekar fogadta térzenével. Ezt követően Bíró Istvánné intézményvezető helyettes nyitotta meg, és konferálta a rendezvényt. Takácsné Szilágyi Erzsébet intézményvezető asszony, és Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr ünnepi beszéddel köszöntötte a vendégeket. A Fővárosi Állat-és Növénykert sajtószóvivője Hanga Zoltán előadást tartott az állatkerti állatok gondozásáról, azok szokásairól, és az állatkert történetéről. Az élménygazdag előadást különféle állatokról vetített képanyaggal kísérhettük végig. A kiállított diákmunkákhoz illeszkedően a műsor ideje alatt a Zeneiskola tanárai: Enyedi Gábor Szabolcsné, Bozsik Márton, Cseh András, és Varga Ákos állatokról szóló zeneművekkel kalauzolta a közönséget az állatok birodalmába.

A kiállítótér lenti részében szereplő diákmunkák az éves témaválasztást tükröződik vissza, amely idén az „ÁLLATI KALANDOK” – állatok a képző- és iparművészetben címet kapta. A karzaton szereplő kiállítási anyag a természet- és állatvédelemre hívja fel a figyelmet. Ezek a kiállítási darabok különféle hulladékok újra hasznosításával készültek, ezzel is hangsúlyozva a felgyülemlett szemétmennyiséget a Földön. Az emeleten szereplő alkotások között szerepelnek a farsangi rendezvényre elkészített jelmezek, papír-és más hulladékokból készített tárgyak, amelyek egyéni illetve csoportos munkaformában valósultak meg. A kiállításon szereplő képek, és tárgyak jó része országos, és nemzetközi pályázatokon szerepelt, és díjazásban részesült. Felkészítő pedagógusok: Molnár Adrienn rajztanár, és Szegedi Bernadette művésztanár.

Molnár Adrienn
rajztanár

A Magyar Művészetoktatás Napja
Megszakítás