Kinder Sport vetélkedő

Iskolánkat 2016. decemberében sorsolták ki ebbe a pályázatba. Ez a verseny két szakaszból állt. Az elsőben, három hónapon át tartó pontgyűjtő feladatok kellett teljesíteni. Ezen belül csapatnevet, csapatindulót, sportpéldaképet és transzparenst kellett készítenünk és kitalálnunk.

A pontgyűjtő időszakban nagyon eredményes volt a csapat, mert a maximálisan elérhető 100 pontból mindet megszereztük. Ezeket a pontokat iskolánk sporteszközökre váltotta be, melyek a szertárt fogják gazdagítani. Ilyen eszközök például a fenti képen látható labdák, de nyertünk még bójákat, ugráló köteleket, karikákat és jelölő mezeket is.

A második szakaszban Debrecenbe látogattunk el, hogy váltóversenyekben mérjük össze tudásunkat az észak-alföldi régióból kisorsolt iskolákkal. Hangulatos, vidám délutánt töltöttünk a debreceni, újfehértói és hajdúböszörményi iskolák tanulóival és végül a III. helyezést sikerült elérnünk.

A csapat tagjai voltak:

Határ Nóra 2.c
László Lilien 2.a
Kerti Milán 2.a
Szakács Levente 2.b
Pálinkás Nadin 3.b
Kozák Lora 3.a
Harangozó Károly 3.b
Mátyus Richárd 3.a
Kovács Zoé 4.a
Jónás Viktória 4.a
Kovács Viktor 4.a
Varga Márk 4.c
Balajti Adél 3.a
Szabados Tünde 3.a
Szántó Levente 4.c

Ezúton gratulálok Nektek! Köszönöm a több hónapon át tartó munkátokat!

Kürtkerülő Duatlon

Kilencedik alkalommal rendezték meg Tiszakürtön a Kürtkerülő Duatlon területi versenyt. A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 15 fővel képviseltette magát a rendezvényen. A gyönyörű idő mellett az éremesőnek is örülhettünk, mivel 9 tanulónk is felállhatott a dobogó valamelyik fokára. Ezúton szeretném megköszönni a gyermekek lelkiismeretes felkészülését, a szülők támogatását.

Legközelebb a Játékos Sportvetélkedőn mérjük össze ügyességünket a járási iskolák gyermekeivel.

Eredményeink:
I. korcsoport

       lány:    I. Határ Nóra 2.c

        fiú:      I. Szakács Levente 2.b

                  II. Habranyi Ákos 2.a

                 III. Kerti Milán 2.a

II. korcsoport

        lány:   I. Hircze Fanni 4.b

                 II. Kovács Zoé 4.a

                III. Pálinkás Nadin 3.b

         fiú:    I. Varga Márk 4.c

               III. Szántó Levente 4.c

15. Jubileumi Pick Utcai Futófesztivál (2016)

A szokásoktól eltérően személygépkocsikkal indultunk a Penny Market elől – támogató szülők segítségével – Szegedre. 2 fő 6 km-es távon, 1 csapat családi futásban, 30 fő pedig 3,4 km-en nevezett be a jubileumi versenyre.

Az indulók sikeresen teljesítették a távokat. Élmény volt látni az ejtőernyős ugrásokat, láthattuk Kopasz Bálint olimpikon kajakozót, valamint a paralimpián 1500 m síkfutásban ezüstérmes Biacsi Ilonát és ikertestvérét is Biacsi Bernadettet, aki 5. lett Rióban ezen a távon. Élményekkel gazdagodva érkeztünk vissza Kunszentmártonba 14,30 körül.

Köszönet Sári Mária kolléganőnek és természetesen a kedves Szülőknek:

  1. Balogh Zoltán
  2. Kardos András
  3. Földi István
  4. Szántó Imre
  5. Szabóné Táborosi Hajnalka
  6. Veres Zsolt

Vincze Béla (KDSE elnök)

Napközis kerékpártúra

Az idén ősszel is nekiindultunk 43 gyermekkel és szuper kerékpárokkal a napközis Kerékpártúrának, amihez az időjárás megfelelően napo sidő szolgáltatott. A szelevényi gát tökeletes helyszínt biztosított nekünk ezen a péntek délutánon. Fél távon (6km) elfogyasztottuk a kis uzsonnánkat és megmásztuk a szalmabálákat. A jókedvet és a szép időt az alábbi képeken megnézhetitek ti is. Jövőre reméljük ugyanilyen szép idő és ugyanilyen sok gyermek tart majd velünk! Kísérők voltak: Bánné Goödő Beáta és Sári Mária, köszönjük nekik ezt a szép délutánt!

Megszakítás