A Természet Háza

Február 21-én 11:50-kor az E.F.O.P pályázattal elindultunk Kecskemétre. A Természet Házát látogattuk meg, amit én nagy kíváncsisággal vártam, mert még nem voltam itt, és nagyon szívesen foglalkozom a természettel Szabóné Ronkó Erzsébet néni köszöntött minket a földszinten. Utána felmentünk az emeletre egy külön szobába, ahol állatokról és növényekről tartott egy beszédet, azaz előadást képekkel alátámasztva. Az előadás témája elsősorban a Kiskunsági Nemzeti Park vizes élőhelyei voltak. Itt hallottam először a Kolon-tóról, és a fülöpházi mozgó buckákról.A beszéd után pedig lehetett a kirakott dolgokkal játszani. Nagyon sokféle játék volt, interaktív játéklehetőségek is, de maga az épület, és az állandó kiállítás, a kitömött madarak és állatok is nagyon szépek és érdekesek voltak. Délután 4 körül elindultunk haza.

Kiss Csaba 7.a

A készülő társasjáték

A decemberi pályázatos órákon folytattuk az előző hónap munkáját. A tanulók célja: a készülő társasjáték kártyáira kérdések összeállítása volt. Ehhez használtak könyvtári könyveket és internetes adatokat is. A határon túli magyar irodalom témakörében kutattak ismert és kevésbé ismert tényeket, eseményeket, személyeket. A fellelt adatokat kérdés formájában kellett megfogalmazniuk. Külön figyelmet fordítottak az egyértelműségre, a nyelvhelyességre és a helyesírásra. A tanulók ezután gépelték, és szükség szerint javították a kérdéseket és a lehetséges válaszokat. A 2018-as év utolsó foglalkozásán már a téli szünet terveiről, a közeledő ünnepekről is beszélgettünk. Nyelvi játékokkal zártuk a foglakozást. A játékok témájául a karácsonyt, a pihenést, a kellemes otthoni időtöltést, szabadidő eltöltését, családi programok témáját választottuk. A tanulók nagyon jól érezték magukat ezen a foglalkozáson is, ötleteltek, gondolkodtak.

Zsákai Anikó

Társasjáték-készítés

Már a tanév elején a tanulók eldöntötték, hogy részt vesznek a társasjáték-készítő, közös projektben. Először kipróbáltunk egy olyan játékot, amelyhez nagyon hasonlít az elkészítendő. A felnőttek és a gyerekek egyaránt szórakoztatónak és érdekesnek találták, az eredményt a szerencse is befolyásolta. A pályázatos csoportok közös játéka után megbeszéltük a munka menetét. A játékkészítésben résztvevő csoportok feladata könyvtári és/vagy internetes gyűjtőmunka volt, meghatározott szempontok alapján.  A tantárgyfejlesztős gyerekek az iskolai könyvtárban kezdtek hozzá a feladat teljesítéséhez. A határon túli magyar irodalom témakörében kerestek kiadványokat. Az összegyűlt könyveket lapozgatták, válogatták, végül döntöttek a felhasználásukról. A következő foglalkozáson ezeket tekintjük át.

Zsákai Anikó

Német nyelvi órák

A pályázati foglalkozásokon a család témában áttekintettük a rokonsági fokozatokat, egyéni családfákat készítettünk, rajzoltunk és írtunk, felelevenítettük a szavakat.   A legismertebb szakmákat átismételtük, megtanultuk a szülők, családtagok foglalkozását. A mese témakörben mesefigurákkal ismerkedtünk, tulajdonságokat gyűjtöttünk, választott mesefigura főszereplésével német nyelvű mesét néztünk, hallgattunk. Képi segítséggel megértették a mese tartalmát, amelyből a szereplőket, tevékenységeket rögzítettük. Megtanultuk a népszerű hobbikat, memóriakártyákat készítettünk, amelyekkel a tanulók utána játék közben rögzíthették a szókincset. Képes szótárt rajzoltunk állatkerti és házi állatokról, kerti gyümölcsökről, zöldségekről. Az öltözködés kapcsán ruhadarabokat tanultunk, készítettünk papírból, majd öltöztetőbabákra adtuk. A foglalkozások jó hangulatban teltek a gyerekek aktív közreműködésével.

Sonkolyné Nagy Júlia

Témafeldolgozó óra

Közös úton, közös célért kreatívan! A foglalkozások fő célja a tanulók egészséges életmódra való nevelése valamint az egészség megőrzésének, a betegségmegelőzés lehetőségeinek bemutatása volt. Elsőként a helyes táplálkozás alapelveivel ismerkedtünk meg, majd magunk is készítettünk egészséges ételeket. Foglalkoztunk a helyes kalóriabevitellel, számítottunk testtömeg-indexet. Mivel az egészséges életmód fontos része a mozgás, nagy gondot fordítottunk a különféle sportágakkal való ismerkedésre és az időjárástól függően kültéri és beltéri sportokat is kipróbáltunk. Megismertük azokat az anyagokat, melyek veszélyeztetik egészségünket, így a különféle adalékanyagok, mesterséges anyagok kártékony hatásait vizsgáltuk. A kóla, energiaital, dohányzás káros hatásait kísérletekkel is alátámasztottuk. Végezetül a betegségek megelőzésére szolgáló rendszeres szűrővizsgálatok jelentőségét beszéltük meg. A tanulók a foglalkozások alatt az egészséges ételek mellett társasjátékot, egészség-naplót, valamint a foglalkozások anyagaiból készült összefoglaló kiskönyvet készítettek.

Kovácsné Kukovecz Anita

Angol nyelvi órák

Közös úton, közös célért kreatívan! (beszámoló

Angol nyelvi csoport

A pályázat első évében a témakörökhöz kapcsolódóan olyan tevékenységeket végeztünk, amelyekkel kiléptünk a tanórai keretek közül.

Ezek elsődleges célja az élményszerzés volt. Az első foglalkozásokon játékokat tanultunk, mellyel a meglévő szókincset aktivizáltuk. Mindamellett hasznos és érdekes információkat kaptak a gyerekek az Egyesült Királyság országainak hagyományairól, az ünnepeikhez kapcsolódó szokásaikról, az angol nép és az angol nyelv eredetéről. Az ismereteik bővítése által gazdagodott szókincsük, nyelvtudásuk, fejlődött kommunikációs képességük. Együtt elkészítettük a hagyományos karácsonyi Cristmas cracker nevű tréfás ajándékot. Angol nyelvű rajzfilmet néztünk meg a Valentin nap kialakulásának történetéről, és a Pancake day-ről. A gyerekek készítettek Valentin napi üdvözlőkártyákat, és kipróbálták a palacsintasütést, és palacsinta feldobó versenyt is rendeztünk. A Brit-szigetek földrajzához, történelméhez kapcsolódó kvíz kérdésekhez közösen kerestek információkat az internet böngésző programjai segítségével. Földrajzi ismereteiket azzal is bővítettük, hogy őszi falevelekből alkottuk meg az Egyesült Királyság országainak térképét. Az első évet a hagyományos halloween töklámpások faragásával zártuk.   Romhányi Ágnes

Tőserdő – kísérletek a vízzel, a természetben

Októberben, egy csodás, napsütéses őszi napon indultunk busszal Tőserdőbe. Egy gyönyörű helyre érkeztünk, a környezet nagyon szép volt és már amiatt is jó volt ott lenni. Az idő is gyönyörű volt. Kísérleteztünk, arról szólt, hogy a vízből ki kellett keresni a vízi élőlényeket, csigákat, növényeket. Az is jó volt, hogy az ott dolgozó néni bemutatta, elmondta, ami jellemző erre a helyre. A véletlenül kimert vízben különféle élőlényeket, lárvákat, növényeket találtunk, melyeket nagyítóval megnéztünk, és egy növény-és állathatározó segítségével beazonosítottunk. Rengeteg szúnyoglárva volt a vízben! Nagyon érdekes volt, a vezetőnk annyi mindent tudott ezekről, és nagyon sokat mesélt nekünk, hogy pl. mi állapítható meg abból, ha sok a szúnyoglárva.  Ezt a programot is tudom mindenkinek ajánlani, csupa érdekes dolgok vannak, amiket nem veszünk észre.

Lázi Axel

Mozilátogatás Szarvason

Nagyon örülök, hogy iskolánk megnyerte ezt az EFOP-os pályázatot. Amilyen programokban részt vettem az mind nagyon tetszett, mert teli van érdekességekkel és új dolgokat tanulhattam meg. A mozi különösen tetszett, mert olyan fajtájú és tartalmú filmet még nem láttam. A filmből olyan dolgokat tudtam meg az ősemberekről, mint például: az életkörülmények, szokások, ahogyan élnek, barátkoznak. Ezt az Alfa nevű filmet mindenkinek tudom ajánlani, mert kicsit elgondolkodtat a film közben, hogy ők is éltek és ugyanúgy voltak, mint mi. Örültek, szerették egymást és kitartóak voltak. Nagyon jól éreztem magam, amikor a városban sétáltunk a mozi után, és megnéztük Szarvas nevezetességeit, a szobrokat, szép épületeket. Bár Szarvas itt van hozzánk közel, mégis egész más szemmel néztem most rá, és más érzésekkel gondolok vissza, emiatt a nap miatt.

Géczi Vanessza

Sarudi táborozás

A nyáron Sarudra a Tisza-tóhoz látogattunk az EFOP-os pályázattal. Busszal mentünk 4 napra és 3 éjszakára. Mindennap kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát. Volt a kinti ebédlő mellett egy nagy fából készült játszótér. Konténerekben aludtunk 6-8-an egy konténerben. A programok nagyon jók voltak : fürödtünk a Tisza tóban, játszottunk a vízi játszótéren, az Aquaglide-on. Elmentünk biciklizni a városba, Poroszlón a Tiszta-tavi Ökocentrumban voltunk, ami gyönyörű. Itt hajókáztunk is a Tisza-tavon, és voltunk 3D-s moziban is, ami szintén nagy élmény volt. Érdekes előadáson is részt vettünk, amit a velünk levő tanáraink illetve a tornyosi tanárok tartottak nekünk. A tornyosi gyerekek nagyon kedvesek voltak, sokat beszélgettünk. Hazafele úton bementünk egy étterembe, ahol annyit
ehettünk , amennyit akartunk. Ez olyan korlátlan fogyasztású étterem volt. Összesítve nagyon jó élmény volt.

Bódi Nikoletta

„Közös úton, közös célért kreatívan!”- „Együtt, testvérként iskolaközi szemléletformáló program”

A kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az EFOP 3.1.8-17-2017-00195 azonosítószámú pályázat keretében 14 996 242 Ft-ot nyert a pályázatban kiírt, iskolaközi szemléletformáló program megvalósítására, melynek fizikai megvalósítási időszaka 2017.11.01 és 2019. 10.31. közé esik. A pályázatban a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 50 tanulóján kívül a szerbiai, tornyosi Tömörkény István Általános Iskola, testvériskolánk tanulói és pedagógusai vesznek részt. A pályázat, így iskolánk tevékenységének is az a legfőbb célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az eltérő társadalmi, szociokulturális helyzetű és hátterű tanulókat, hogy képeseke legyenek megláttatni saját értékeiket, és észre tudják venni a más környezetből jövő tanulók értékeit. A pályázat során 2017. november 1-től iskolánkban a pályázatba bevont 50 tanuló heti egy idegen nyelvi, egy tematikus, és egy tantárgyfejlesztő órán vesznek részt. Ezek során készségeik, képességeik sokat fejlődtek, az összeállított tematika napjaink időszerű kérdéseit, problémáit taglalták, melyet a gyerekek nagyon sokoldalúan jártak körül. Kiemelten fejlődött idegen nyelvi kompetenciájuk, az informatikai képzettségük, de tanulástechnikájuk, tanulásmódszertanuk is. Az eltelt időszak során havi egy szabadidős foglalkozáson vettek részt. Ezek túlnyomó része kirándulás volt, hisz közülük igen kevesen jutnak el iskolai szervezésen kívül más városokba, helyekre. Nagyon szeretik ezeket az alkalmakat, így voltak Szarvason hajózni, korcsolyázhattak Szentesen, részt vettek kézműves foglalkozáson, gyalogtúrán, koncerten, színházi előadáson. Voltak Cserkeszőlőben fürödni, de felfedezték a helyi múzeum interaktív kiállítását, látványtárát is. Tőserdőben kísérleteket végeztek a vízzel az eddig eltelt időszakban. A pályázat másik igen népszerű és fontos eleme a testvériskolai találkozók. Egyszer Szerbiában, Tornyoson illetve Zentán találkoztak tanulóink, egy alkalommal Szegeden, majd Kunszentmártonban, illetve Szarvason. A két nap, egy éjszakás alkalmak nagyban hozzájárulnak egymás jobb megismeréséhez, a kapcsolatok építéséhez. A programokat is úgy állítottuk össze, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a tanulókat egymáshoz, nyitottabbá váljanak a számukra ismeretlen környezet, élmények iránt. A legnagyobb népszerűségnek a júliusban Sarudon megtartott, 4 nap , 3 éjszakás tábor örvendett. Itt iskolánkból 41 tanuló, 5 szülő, 5 pedagógus vett részt, a testvériskolából pedig 16 tanuló 3 pedagógus kíséretében. A programok változatosak voltak: Poroszlón hajózás keretében megtekintették élőben a Tisza-tó élővilágát, a Tisza-tavi Ökocentrumban 3D-s filmet nézhettek, de a parkban részt vettek pelikán-etetésben, megnézték a vadaskertet. Kerékpártúra, fürdés, gyalogtúra szintén szerepelt a programban, de csapatépítő játékokban, társasjátékban is nagy-nagy örömmel vettek részt. Pályázatunk első évi teljesítése hamarosan véget ér, az 1. mérföldkő október 31-én zárul, de a diákok és pedagógusok egyaránt nagy örömmel várjuk és végezzük a pályázat folytatását.

Takácsné Szilágyi Erzsébet

Megszakítás